One Direction


Szerkesztője: Miss Candyfloss
Bevezető: Lolicia Parks, egy hatalmas döntést próbál megvalósítani az életében. Még magam sem tudja, hogy mibe vágta a fejszét. Ha a nagy semmiből előjönnek a soha nem látott barátaid és a rég nem látott barátnőd aki cserben hagyott, bízhatsz bennük? Vagy csak játékszer vagy számukra, akitől elvesznek mindent, majd meg szégyenítik és eldobnak mint egy rossz telefont? A családja nem segít és nem is keresik. Mire fog jutni Lola egyedül a nagy Londonba?

Szerkesztője: Diana
Bevezető: Van egy egyszerű, ám mégis különleges lány, aki ismerősének köszönhetően találkozik egy különleges bandával, a One Direction-nel. Köztük már először működnek a dolgok, ám a banda egyik tagja mégis másfajta érzéseket mutat. Eddig minden szép és jó, csakhogy mindketten más világból érkeztek, és bármennyire is szeretik egymást, valahogy sosem lehetnek együtt. Nos, hogy mi lesz ebből? Sok-sok csalódás, szerelem, barátság, könnyek, ám néha-néha egy-két boldog rész is. Mert ahogy tudjátok: One Band, One Dream, One Direction.

Szerkesztője: Dzsúlsz
Bevezető: Liam Payne félreérthető veszteséget "szenvedett" egy autóbaleset után. Ez azt jelenti, hogy valaki akit szeretett elment, de a teste még él. Elment, de mégis itt van. Például amikor egy katona eltűnik, vagy valaki súlyos agykárosodást szenved de még életképes, mint a nővére.
Harry nem tudja feldolgozni a történteket. Barátjai bármit megtennének, hogy ő újra a régi legyen, de a fiú még csak annyival se segít, hogy éreztesse velük az állapota javulását. Persze, azt nehéz megtenni, ha nem így van. A négy fiú azonban nem hagyja ennyiben, hiszen ha ez így megy tovább akkor vége a bandának, aminek az ellenkezőjét a több millió sikítozó rajongó és a fiúk hite/akarata akadályoz meg.
Az állapot nem javul, sőt a dolgok rosszabbodnak mikor a lány meghal és a srácok is kezdik hinni, hogy itt a vég, ugyanis Liam még csak beszélni se hajlamos. Terápiákra járatják de mind hiába. A pszichológus azt kéri Liamtől, hogy egy naplóba írja le érzelmeit. A fiú sok időt tölt azzal hogy gondolkozzon ezen, mikor beleegyezik és naplót ír a napjairól a testvére nélkül.
Idő közben Liam megismerkedik egy lánnyal, aki miatt az élete 180 fokos fordulatot vesz. A One Direction úgy gondolja, hogy 'minden rossz után jó következik' alapon vége a sok szenvedésnek, és minden újra visszaáll a régi kerékvágásba, viszont ők nem tudják, hogy Allynek milyen múltja van, na meg Liam milyen butaságokat csinált még anno.
Talán ez az oka az újabb balesetnek? Talán valaki nem szívesen látja Allyt a fiúk életében? Vagy talán egy nem szívesen látott személy csak úgy a semmiből előugrik?

Szerkesztője: Brianna Rybak
Bevezető: A híres One Direction újra visszatér Londonba, hogy elkezdjék nyári koncertsorozatukat a városban. Míg Zayn újra találkozik egy régi ismerősével, addig Harryt a menedzserük unokahúga köti le, s Niall az egyik háttértáncos lámpalázát segít leküzdeni. Liam és Louis pedig csak remélik, hogy megússzák a nyarat anélkül, hogy Londont romba döntenék.

Szerkesztője: Ilona
Bevezető: Dorothee egy 18 éves lány aki barátnője miatt utazik ki Nagy-Britanniába,hogy bátorítsa őt.Barátnője az X-Factor 8.szériába jelentkezik ám mit sem sejt,hogy ő is rajta van a válogató listáján.Azt sem sejti,hogy barátnője régóta jó kapcsolatot ápol egy híres nagy-Britanniai bandával.

Szerkesztője: Tyra W.
Bevezető: -

Szerkesztője: Cher Brooks
Bevezető: Úgymond első látásra szerelem volt. Igen, talán még most is az. Hihetetlen az, ami a miénk. Az egész életemet felforgattad, mióta belekerültél. Tudom, érzed a súlyát. És bár nem mondhatjuk el, hogy mosoly és kacagás az életünk; mert rengeteg vitánk és kalandunk volt és van is... én hiszem, hogy még mindig ég az a tűz. Még akkor is, ha most több kilométerre is vagy tőlem. Esküszöm, megtalállak! Hidd el, hogy megtalállak titeket, még akkor is, ha az életemmel kell fizetnem nekik.

Szerkesztője: Tyra W.
Bevezető: Két név, egy lány. Az öntörvényű Lin magához képest nyugodtan éli hétköznapjait, azonban azt senki se gondolná róla, hogy Ő az a bizonyos énekesnő, kinek számait milliók hallgatják, kit az utóbbi időben igencsak felkapott a média. A két életmód fent tartását egyetlen egy maszknak köszönheti. A tizennyolc éves lány megismeri a két világot, az embereket és azoknak a viselkedésüket, mely jócskán megváltozik, ha álarcba bújva, vagy anélkül találkozik velük.
Aztán egy napon, a One Direction-nal is ismeretségbe lép - mint énekesnő az énekesekkel -, s eldönti, próbára teszi az öt fiút is...

Szerkesztője: Brianna Rybak
Bevezető: A történet homoszexuális, illetve 18 éven aluliaknak nem ajánlott részeket tartalmaz!

Szerkesztője: Miss Angel
Bevezető: Skyler Sheeran sosem volt túságosan barátkozós,így neki csak imádott bátyjavolt,de amikor Ő is magára hagyta,rossz dolgot követett el.Szerencsére a
bátyja hamar rájött hibázott,így megpróbálja kiengesztelni húgát.És ki is ez a
híres bátyj? Maga Ed Sheeran.Na de,hogy fogva kiengesztelni kishúgát?Skyler,hogy
találkozik a One Directionnel és vajon milyen kalandokba csalják a
lányt?Olvass tovább és minden kiderül;)

Szerkesztője: Alice
Bevezető: Belegondoltál már, hogy milyen lehet, hercegnőnek lenni?Egy mesebeli palotában élni, mindent megkapni amit csak szeretnél?Bizonyára.Na és abba, hogy mindez mellett mégsem vagy boldog?Mert nem úgy alakul ahogy te azt gondoltad?Nos, Alicia nemcsak hogy belegondolt, át is éli ezt.Nap, mint nap szembesül a ténnyel, miszerint élete inkább hasonlít egy rémálomra, mint egy tündérmesére.

Szerkesztője: Nina
Bevezető: Isabelle Payne a nagy Liam Payne tesója, akinek nagy álma, hogy Londonban tovább tanulhasson egy művészeti egyetemen. Kívánsága valóra válik, és bátyjához és annak négy haverjához költözik a belvárosba. Zayn, Harry, Niall és Louis is mind nagyon megszeretik a lányt, (meg persze a barátnőik is), de az egyik srácnak talán jobban bejön, mint csak egy barát. Sok akadályon kell átvergődniük magukat, hogy együtt lehessenek, de előbb-utóbb mindketten elérik a céljukat. :) A blog 12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Szerkesztője: Nia
Bevezető: Ariana Foster egy kevésbé sem átlagos lány. Édesanyja korán elhagyta, és ez teljesen megváltoztatja az életét. Az iskolában nem fogadták be, így csak egy barátja van. Apja orvos, rengeteget dolgozik, és keveset van otthon, így Ariana nagyon sok időt tölt egyedül.Nem igazán szívleli a One Directiont, de egyetlen barátja, Tomi elráncigálja magával egy koncertre, ami teljesen megváltoztatja az életét.

14. http://bestfriendistheonedirection.blogspot.hu/
Szerkesztője: Szandra Orbán
Bevezető: Sammie Tonkin egy átlagos lány, aki unalmasan, néhol kisebb-nagyobb gubanccal éli átlagos életét. Míg nem, anyjával elmegy egy One Direction koncertre, ahol egy nem várt fordulat következik be. Később útjuk a One Direction-nal össze fonódik. Sam egy szerelmi háromszögbe keveredik, melyből Niall jön ki jól, bár a másik fél is meg kapja azt, akit szeret. Hogy hogyan lesz ezután? Ha olvasod meg tudod! további érdekességekkel, nem várt fordulatokkal lesz gazdagabb, minden egyes rész! Gyerünk, olvasd el te is!
Szerkesztője: Nia
Bevezető:  Sophia, Nagy-Britannia egyik legismertebb hercegnője. Csodálatos élete van, olyan, amiről rengeteg ember még álmodni sem mer. Mindenki aki hall az életéről, csak irigyli, és vágyik egy ilyen életre. Rengetegen lennének a helyében, de Sophiában ez nem tudatosul, és egyetlen estén eldobná magától mindazt, amije van, egy aprócska kis hiba miatt.
Hogy miért? Azt megtudhatod, ha olvasod a történetet.

Szerkesztője: Lady Charlie
Bevezető: Már lassan 10 év telt el azóta, hogy aOne Direction ismeretlen okok miatt felbomlott. A sajtó csak találgatni tud a különválás okára, de csakis az öt illetékes személy tudja a barátságukat beárnyékoló sötét indokot. A fiúk útjai különváltak, mindannyian a világ szinte különböző pontjain élik a saját életüket. A sikeres lemezcég igazgató, Harry Styles életében jelenik meg Simon Mila, aki álmai megvalósításának reményében hagyja maga mögött a szülőhazáját, Magyarországot. Miként rondít bele Harry tökéletesnek nem nevezhető életébe a 24 éves magyar lány? Milyen sötét titok övezi a banda feloszlását? Kibékül valaha Liam, Zayn, Niall, Louis és Harry?

Szerkesztője: Kikiih
Bevezető: Feküdtem az ágyon és csak gondolkodtam. Ő valahol messze ott áll egy hatalmas színpadon, lányok milliói veszik körül, mindene megvan amiről mindig is álmodott. Az én álmaim is hasonlóak voltak. Emlékszem együtt terveztük meg az első közös lemezünket, a koncertjeinket, hogy milyen is lenne híresnek lenni. De ennek az álomnak lőttek. Az álom fele valóra vált, de a másik fele itt hever romokban.Emlékszem amikor azt mondta, hogy megpróbálja. Hogy elindul az X-Faktorba. Csak pislogtam rá, mint egy pár hónapos kisbaba aki nem tudja, hogy mi folyik körülötte. Amikor megkérdezte, hogy mennék-e vele nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem éreztem késznek magam. Ő sokkal magabiztosabb volt. A történet végét mindenki ismeri. Elindult, majd egy csapata összerakták másik 4 sráccal. Azóta ők a One Direction. És, hogy én ki vagyok? Csupán egy lány hatalmas álmokkal, amik sose válhatnak valóra. Egy lány aki elvesztette a másik felét. Egy elveszett lány, egyedül a világban. Egy lány, akit Emma Stylesnak hívtak.

Szerkesztője: L.T.P
Bevezető: -

Szerkesztője: Mrs. Styles
Bevezető: Milyen az életed,ha az apád híres fotós?Milyen érzéseket vált ki belőled,ha anya nélkül nősz fel?Bella Demarchelier vagyok,19 éves pályakezdő.Anya 3 éves koromban hagyott itt minket,csak pár homályos emlék maradt meg belőle.Apuval ketten maradtunk.Ő igazi művész,mindig felnéztem rá.Sokszor elvitt a munkahelyére,kiskoromban nem tudott egyszerre vigyázni rám,és dolgozni is.Talán pont ez segített szakmát,avagy célt választani.
Kijártam a sulit,és gazdagabb lettem pár papírral,ami bebizonyította média iránti tehetségemet.Apa felfigyelt rám,bevont munkáiba.
Pont ahogy most,de ez más volt.Találkoztam már sok sztárral,de ilyen bunkót talán még sohasem fogtam ki.
Mr.NagyképűCsajozósStyles.Szerencse,hogy a barátai nem rá hasonlítanak.

Szerkesztője: Alexis Bumm
Bevezető: Abigail Horan, valamint egy évvel idősebb bátyja elindul, hogy jelentkezzen az X factorba. De mi vár itt rájuk?
Egy csapás után Abigail az egyébként is bonyolult magánéletét maga mögött hagyva elhagyja a Horan házat.
2 évig nem látja egymást a testvérpár, de nem csak Niall-nak hiányzik Abigail.
Harry, Abigail ex barátja is hiányolja a lányt, valamint az árnyékban megbúvó Zayn is.
De két év alatt sokat változott minden.
Abibail egy irigylésre méltó állással rendelkezik, Niall és a többi srác ugyancsak.
Nem hagyhatják, hogy ez a lehetőség elillanjon. Ráadásul ott van még ebben a kapcsolatban a távollét, amely mind a kettő szakmához elengedhetetlen.
Együtt vagy külön utakon folytatják? Abby szereti-e még exét Harry Styles-t? Vagy esetleg a banda fekete hajú srácához, Zayn Malik-hoz vonzódik?

Szerkesztője: Tiff
Bevezető: -

22. http://doyouloveme1d.blogspot.hu/
Szerkesztője: Sky és Katy B
Bevezető:  -

23. http://ezakozossorsunk.blogspot.hu/
Szerkesztője: Angéla
Bevezető: 6 egymás számára idegen fiatal,de mégsem annyira idegenek,mint ahogy azt gondolták...Egész eddigi életüket nem értették,nem tudtak semmiről.De ez egy napon megváltozik,mikor Amber is visszaköltözik a kisvárosba és újra találkoznak.Viszont ők nem is tudják,mi vár még rájuk,de hamarosan mindenre fény derül.Kihívások sorozata áll a csapat előtt,miközben a sorsuk meg van írva.A közös sorsuk.Ugyanis a prófécia megmondja; A kőr 6 leszármazottja betölti a 18.életévét és együtt vannak,megkapják az örökségüket. Mindenre megvan a válasz,csak kutatniuk kell utána és jó helyen keresni.Azt mondják,a közös végzetük már megírva,de nem.Hogy is szokták mondani?Ja,meg van;Az életed írója te magad vagy.A kérdés.hogy ki képes rá és hogyan teszi mindezt...

24. http://1dangolforditasmagyarra.blogspot.hu/
Szerkesztője: Domii
Bevezető: -

25. http://whataboutlove-nouis.blogspot.hu/
Szerkesztője: Niall fan
Bevezető: -

26. http://onedirection-anagyo.blogspot.hu/
Szerkesztője:  Mikaelson Stella
Bevezető: -

27. http://1dloveorpain.blogspot.hu/
Szerkesztője: Laura Balázs
Bevezető: -

28. http://minden-vegzet-nehez.blogspot.hu/
Szerkesztője: Sexymeanslouis
Bevezető: "Elgondolkodtató lenne, ha valami irodás bácsi eléd állna és azt állítaná, a SHIELD ügynöke.
A fiatal brit bandát hatalmas sokkok érik, miután egy évig bujkálnak a vérszomjas celebek elől. Új technológiát ismernek, amiről a világ csak álmodik, változásokon mennek keresztül, megváltozik a világnézetük, új célokat állítanak maguk elé.
De mi lesz akkor, mikor megtudják, hogy a legnagyobb ellenségük tulajdonképpen a hozzájuk legközelebb álló személy?"

29. http://onedirectiondreamlovestory.blogspot.hu/
Szerkesztője: Lilla Szilágyi
Bevezető:  Gondoltad volna, hogy az egyik legjobb barátod igazából a One Direction tagja és nem is éppen csúnya a srác, mondhatni egy szívdöglesztő férfi? Velem ez megtörtént, de szívesen elmesélem, hogy hogy is történt ez az eset. Lesz itt minden, ami egy jó szerelmes sztorihoz kell, boldogság, szomorúság, szerelem, szakítás, kibékülés, sírás, mosolygás, nevetés… Mia Harris vagyok és ez az én történetem!

27 megjegyzés:

  1. Ez a blog nagyon szar semmit se tuttok a blogokról
    és a tiétek egyáltalán nem népszerü a miénk legalább igen. ez a legszarabb blog a világon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha annyira sz*r minek nézed? ;) Honnan tudod,hogy a tied tetszene? Oda ne rohanjak,kis híresség,ha kommentbe nem tudsz helyesen írni,akkor milyen hibás lehet a te blogod? Gondolkozzál,mielőtt mást piszkálsz ;)
      x.o.x.o. JULIANNA SMILEY :)

      Törlés
    2. Én pedig csak úgy hozzá tenném, utána néztem a te blogodnak, ne haragudjál, de a népszerűségen kívül többed tuti nincs...
      Láttam jó pár blogot, a tied meg sem közelíti őket.

      Törlés
    3. Mikor elolvastam a kommented szimplán röhögőgörcsöt kaptam.Köszi szépen,tisztára feldobtad a napom.De most komolyan:nőj fel!

      Törlés
  2. Kedves Eszter Papp!
    Merhetetlen szemetseg amit ide leirtal! Szerintem ez a blog nagyon hasznos es szeretem. Ha nem tudnad nem illik fikazni mas dolgait a neten.
    Es az is meglehet hogy a te blogod sokkal rosszabb mint ez!
    Sophie Knight
    (Remelem nen bantottalak meg)

    VálaszTörlés
  3. Izlések és pofonok :)
    Sophie Knight: köszönöm :*

    Henriette (szerkesztő)

    VálaszTörlés
  4. Légyszi olvassátok el ezt a blogot ! Tegnap kezdtem el és igazából azért lenne nekem fontos hogy sokan olvassátok el és írjatok megjegyzést mert imádok írni . Az oldal szerkesztőit arra kérném rakják föl a blogot az oldalra ! :) Előre is köszönet !
    A blog : http://onedirection-anagyo.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy bevezetőt ha kérhetem szépen :)
      e-mail: czapp@citromail.hu

      Törlés
  5. Nagyon szeretem ezt a oldalt/blogot, mivel legtöbb blogot amit olvasok vagy éppen olvastam nagyjából mindegyiket itt kaptam. Sokszor még most is mikor már nincs mit éppen csináljak akkor elkezdek ezen az oldalon keresgélni blogok között és mindig kapok valamit ami érdekes és érdekel is. Olvastam a kommenteket és ahogy írtad Henriiette valóban ízlések és pofonok, mert mndenkinek nm nyerheti el a tetszését ez a blog ugyan úgy ahogy más blogok sem. Én is most ezdtem el írni egy blogot és ha lehetne esetleg, hogy kirakd/kirakjátok a blogom az oldalra. Nagyon szeretem írni, de sajnos nem tudom, hogy esetleg kinek tetszene vagy ki olvassa. Elõre is nagyon köszönöm.:)
    A blog linkjét rendesen nem tudom elküldeni ide csak úgy simán leírva, remélem azért megkapod vagy megkapjátok. nagyalmok.blogspot.ro

    VálaszTörlés
  6. Hali!
    Olvason a blogots nagyon tetszik, hogy összegyüjtittek az olvasni valókat a fiúkról. Rengeteg jó sztorit olvastam már innen.Nekem is van egy blogom, bár még csak most kezdtem és nagyon az elején vagyok, de szeretném ha kitennétek az oldalatokra vagy akár véleményt is elfogadok.
    http://onedirectiondreamlovestory.blogspot.hu/?m=1
    Bevezető:
    Gondoltad volna, hogy az egyik legjobb barátod igazából a One Direction tagja és nem is éppen csúnya a srác, mondhatni egy szívdöglesztő férfi? Velem ez megtörtént, de szívesen elmesélem, hogy hogy is történt ez az eset. Lesz itt minden, ami egy jó szerelmes sztorihoz kell, boldogság, szomorúság, szerelem, szakítás, kibékülés, sírás, mosolygás, nevetés… Mia Harris vagyok és ez az én történetem! Előre is köszi!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. sziasztok!
    tegnap kezdtem el egy blogot, és nagyon szeretném, ha elolvasnátok és kommentelnétek. tudom hogy még nagyon kevés van de remélem hogy még így is tetszik...
    a blog: http://throughthedarkwithzaynmalik.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  9. Szia!Léci kiteszed a blogomKöszi chatben rosszul írtam.
    takemehomeeee.blogspot.com

    VálaszTörlés
  10. nagyon jó! nekem tetszik! (: lécike az én blogomat is nézd meg, majd írj rá vlmit!! (:

    Köcce

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Szia! Ki tudnád tenni a blogomat? Köszi! :) http://notdirectionerfanfic.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  13. Szia!Ki tudnád tenni a blogomat?Előre is köszi! :) http://onedirectionyuandi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  14. Szia! :) Ki tennétek a blogomat? :) Harry Styles-os. :) Előre is köszönöm. :D http://fallenangelandherdemons.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  15. Szia! Kérlek, kitennéd a blogomat? Zayn Mailk szereplésével.
    http://seclove.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  16. Szia!:) Tudom, most kezdtem de nagyon nagyon igyekszem, kitennéd? Köszönöm szépen! :)
    http://impossibleblogbyani.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  17. http://princessdontcrystory.blogspot.hu/?m=1 Szia!:) Még régebben kezdtem a blogot,de abba hagytam viszont most folytatnám.Kitennéd?
    Előre is köszönöm:)

    VálaszTörlés
  18. Szia! Kitennéd a blogomat? Tudom most kezdtem de,igyekszem nagyon.
    Köszönöm:)
    veszelyes-kisertes-zayn-malik.blogspot.com

    VálaszTörlés
  19. Szia ki tennéd a blogjaimat? Az egyik Harry-s a másik Niallos.
    Harry-s: http://dogoljmegharrystyles.blogspot.hu

    Niallos: http://eletaonedirectionutan.blogspot.hu

    Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok.
    Kiraknátok a blogom?
    Sikereskarriercsere1dharry.blogspot.hu
    Rövid leírás: Egy magyar lány, aki megnyeri a hazai X Factort elmenekül az itteni aljas celebvilágból és új karriert kezd. Nem is sejti, hogy ez milyen híres lesz... Ő lesz a világ egyik leghíresebb táncosa és koreográfusa, ráadásul a szerelem is rátalál. Kell ennél több?
    Író: Nina
    Cím: Sikeres karriercsere
    Köszi

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok! :)
    Most kezdtem el a negyedik blogomat és nagyon szeretném,ha segítenél nekem, hogy kicsit népszerüsödjön, mivel még csak most írtam az első részt,de nagyon ígéretesnek tűnik.:)
    Előre is nagyon szépen köszönöm! http://mrstylesandme.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  22. 2019? Itt van még valaki rajtam kívül?

    VálaszTörlés