2013. október 19., szombat

Hatodik bejegyzés

Üdvözlet ismét. Rég volt már új bejegyzés ezért most meg ejtek egyet :) Sok új blog felkerült a blogra aminek nagyon örülök. De tényleg. Nagy örömmel jelenthetem hogy egyre többen küldtök blogokat, így egyre csak bővül a tartomány. Remélem hasznos számotokra, olvasgatjátok a bevezetőket és ha megtetszik egy blog, akkor követitek is. Hiszen ezért alakult ez a blog, hogy könnyebben lehessen számunkra kedvező olvasmányt találni.

Úgy gondoltam hogy amint én kiolvastam egy egész jó könyvet, felraknám ide hogy ti is tudjatok róla, és ha kedvet kaptok elolvashatjátok. Aki támogatná az ötletet kérem szépen írjon egy kommentet ide alulra. Köszönöm. :)

Ennyit szerettem volna mondani. Esetleg még annyit, hogy akinek a blogján nem található bevezető, küldje el nekem e-mail-ban és ki teszem.
E-mail: czapp@citromail.hu

Üdv: A.

2013. augusztus 21., szerda

Ötödik bejegyzés

Halihó. Mivel rég jelentkeztem, gondoltam itt az ideje újra :) Azzal kezdeném, hogy rengeteg blogot kapok mostanság, és mindet ki is rakom. Lehet hogy kicsi késéssel, de mind kint szokott lenni. Most is kitettem az összes blogot amit ajánlottatok, és továbbá is ki fogom tenni. Viszont az én időmből nem telik ki, hogy keresgéljek blogok után, ezért ugyanúgy meg szeretnélek kérni titeket, hogy küldjetek még. Eddig az oldalon a legtöbb blog a One Direction kategóriában van (23). Remélem külditek tovább és megtelik az oldal, külön-féle színes, magyar blogokkal. Kaptam még más típusú blogot is, szóval érdemes benézni a kategóriákba, és a kinézett oldalba beleolvasni. Nem mindenhol van bevezető, és ez nem az én dolgom lenne megírni, szóval ha valaki a saját blogjára talált és nincs bevezető, de időközben megírta, azt nagyon szépen megköszönném ha jelezné, és így ki tehetem. Sokkal többen érdeklődnek a blog után ha annak van bevezetője :)
Továbbá szeretném elmondani, hogy van pár új ötletem az oldallal kapcsolatban, és szeretném őket megvalósítani. Vagyis, hogy jobbá és átláthatóbbá tenni a blogot. Remélem türelemmel lesztek és olvasással foglaljátok le magatokat várakozás közben.
További jó nyarat kívánok. -A

2013. július 2., kedd

Negyedik bejegyzés

Hali. Helyzetjelentéssel szolgálok most nektek. Az első dolog amit mondani akarok, hogy továbbra is küldhetitek a blogokat mert kirakom őket. Nemrégiben is kitettem párat úgyhogy nézelődjetek. Az emailomra is várom őket, de itt chaten is küldhetitek. Nézelődni blogok után most nincs időm, de én is szoktam feltenni olyanokat amiket találok. A második dolog amit mondani akarok, hogy mivel van ez a macerás ügy a követéssel, kiírtam bal oldalt a Bloglovin' címet, ahonnan követhettek ezután is ;) Remélem nem vesztem el az eddigi követőket.
És azt hiszem ennyit akartam mondani, úgyhogy ez egy rövid bejegyzés lesz.
További szép nyaralást kívánok mindenkinek :** -A

2013. június 5., szerda

Harmadik bejegyzés

Hali. Ma ismét egy kis 1D bloggal bővült az oldal. De ezen kívül kaptam egy Niall Horan, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Liam Payne és Harry Styles - os blogot is.
Továbbá az egyéni blogohoz is feltöltöttem legalább 5 blogot. Remélem nézegetitek őket.
Az email címemre továbbra is várom a blogokat. Akár a tied akár nem,
Minnél több blog gyűlik össze, annál több kategóriával bővül az oldal. Csináljuk a világot :)
Várom azon blogokat is amelyek nem tartoznak a maglévő kategóriákba. Hiszen azoknak új kategóriát nyitok. Feltétlenül szóljon az, aki talál: The Wanted, Selena Gomez, vagy bármi más sorozat, énekes blogot. Mert olyanok ritkák, és szeretném megtalálhatóvá tenni őket.
Azon is gondolkoztam, hogy külön kategorizáljam az Akciót, Fantasy-t, Szerelemes-t, de a blogok többsége, sőt, majdnem mind szerelemen alapul. Szóval amíg nem kapok több akciós, fantasy-s és egyéb hasonló kategóriájú blogot, addig így marad.
Én is keresek, de egyedül lassan haladok. Ezért szeretnélek titeket is megkérni arra, hogy amelyik blogot szívesen, és gyakran olvassátok, azokat küldjétek be nekem (czapp@citromail.hu).
Köszönöm az eddigi leveleket :* -A
Olvassatok, tanuljatok, legyetek jók ×× 

2013. június 2., vasárnap

Második bejegyzés

Üdv megint. Az oldalra felkerült egy jó pár One Directionos fanfic. Mivel ebből van a legtöbb a magyar blogvilágban, ezért úgy döntöttem, külön kategóriába rakom mindegyik énekest. Ma rengeteg 1D-s blogot meglátogattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy mivel sokan kezdtek új történetet, ezért az oldalra csak azok a történetek kerülnek fel, ahova felkerült legalább az első fejezet. Mivel egy csomó blog csak előszóval meg prologue-val rendelkezik, azokat inkább később kerül kategorizálásba. Hiszen abból az első fejezetből többet meg lehet tudni az adott történet "minőségéről", mint a prologue-ból.
Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, nagyon hálás vagyok értük. Így már egy lépéssel előrébb vagyok, abban , hogy biztosra vegyem nem hasztalan a munkám. Remélem látogatni fogjátok a blogot, és hasznotokra lesz. Tudom, hogy még csak most kezdtem el ezt az oldalt, de máris többen visszajeleztetek. Ez nagyon jó érzés! Köszönöm szépen. Iratkozzatok! :) -A

2013. május 31., péntek

Első bejegyzés

Üdvözlök mindenkit aki erre a blogra talált. Mint elolvashatjátok a bemutatásban, bal oldalt, leírja ennek az oldalnak célját. A blogot azért hoztam létre, hogy jobban át lehessen látni a magyar blogvilágot. Bővebben a történetek, regények és hasonló irományokról. Szeretném ha a blogokat egy helyen meg lehetne tekinteni, és mivel nem találtam egy ilyen oldalt sem, ezért gondoltam belekezdek én. Egyenlőre egyedül dolgozom de ha úgy adódik, hogy nem bírnám, vagy  ha szívesen segítenétek, akkor több szerkesztő is lehet.
Jelenleg az oldalon található jó néhány blog, főleg azok amelyeket én olvasok. Továbbra is utána fogok nézni a magyar blogoknak, de ebben várom a ti segítségeteket. Ha nem került fel a blogod az oldalra, viszont régóta írsz, ez esetben kérlek jelezd nekem és felraklak. E-mailt fogadok, esetleg (ritkán) chaten is. A tervem viszont, hogy nemsokára felrakok az oldalra egy kitöltendő kérdőívet, és ott lehet majd jelezni az új blogokat. 
Tehát! Semmi hátulütője sincs a dolognak, csak szeretném ha a magyar bloggerek írásai felkerülnének egy oldalra. Nem hinném, hogy bárkinek is kifogása lenne ellene, hiszen az oldaladnak egy reklám. De ha mégis, valakinek kifogása lenne ellene, és sehogy sem tudunk kompromisszumra jutni, akkor az ő blogját leveszem a listáról. 
Remélem szeretni fogjátok az oldalt, és gyakran látogatjátok. Fel lehet iratkozni, hiszen  minden tíz feltett blog után helyzetjelentést adok. Kivételes esetekben is fogok bejegyzést írni. Kövessetek :* -A